IZLAND - Valódi focicsoda

Izlandon 20 ezer igazolt játékos van, hatodannyi, mint Magyarországon. A neveléshez csak pár létesítményt emeltek, de az edzőképzést hatásosan megreformálták.


A 320 ezer lakosú Izland 2002-ben akadémiák nélkül kezdte a munkát: az infrastruktúrán és a szellemi színvonalon emeltek nagyot. Olyan csarnokok épültek, amikbe befér egy futballpálya, az iskolák közelében minipályákat építettek műfűvel, padlófűtéssel, hogy semmiképp se maradhasson meg rajtuk a hó.
Emellett rendberakták az edzőképzést, teljesítmény nélkül B-licenchez sem juthatott senki.

Az első eredmény az U21-eseknél jött, 2011-ben ott lehettek az ország történetében először egy nemzetközi tornán. Majdnem az olimpiára is kijutottak, de ennél fontosabb: az akkori csapatból topligákban játszó topjátékosok kerültek ki.

Az izlandi fociban évről-évre erősebb lett a tempó a meccseken, technikailag is látszott, hogy egyre képzettebbek a fiatalok. Borzalmasan erősek, ezért nem sérülékenyek. A lelki erejük pedig még a fizikait is felülmúlja, ezért is szeretik őket az edzők. Mert fogékonyak mindenre, és azt, amit előírnak nekik, biztosan elvégzik.