FINNORSZÁG - Miért alszanak a babák dobozban?

Úgy 75 évvel ezelőtt történt, hogy a finn kismamák először kaptak kartondobozt az államtól.

De nem üreset: a doboz egyfajta kezdőcsomag volt, amelyben babaruhákat, ágyneműket és játékokat is találhattak. A dobozt pedig kiságyként is használhatták. Sokak szerint ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy mára Finnország büszkélkedhet a világ egyik legalacsonyabb újszülöttkori halálozási arányával.

A hagyomány az 1930-as évekig nyúlik vissza, és minden finn újszülött részesülhet benne, ha édesanyja a terhessége első négy hónapjában megjelenik a terhesgondozáson. Mindegy, hogy milyen családi háttérrel rendelkeznek, ez a doboz egyfajta egyenlő elindulást ad nekik az élethez. Az állam által biztosított kismamacsomagot ma is megkapja minden várandós Finnországban.

A csomagban ma is babaruhák, hálózsák, babakozmetikumok, pelenkák, ágyneműk és egy kisméretű matrac található.

A finn édesanyák két lehetőségből választhatnak: vagy a dobozt kérik az államtól, vagy pénzbeli támogatást, amelynek összege 140 euro – vagyis kb. 40 000 forint. A mamák 95%-a a dobozt választja.

A kezdőcsomag, mint állami támogatás 1938-ban még csak a hátrányos anyagi helyzetű családokat illette meg, aztán 1949-ben ez megváltozott. Akkortól bárki kérhette a dobozt. A kartondoboz nemcsak azokkal a dolgokkal látta el a kismamákat, melyre majd gyermekük születése után szükségük lehet, de hozzászoktatta a várandós anyukákat az orvosi ellenőrzéshez. 

Az 1930-as években Finnország még szegény országnak számított és az újszülöttkori halálozás aránya is magas volt – minden ezer babából 65 kicsit elvesztettek szülei. Ám pár évtized alatt bebizonyosodott, hogy ez az arány sikeresen javítható. A jelenlegi statisztikák szerint Finnországban ez a szám tíz alá csökkent. Persze, ehhez elengedhetetlen volt az is, hogy a ’60-as években bevezették az nemzeti egészségbiztosítási rendszert és a központi kórházhálózatot.

Az eltelt évtizedek alatt a kartondoboz az anyává válás jelképe lett Finnországban. A családtagok általában mind kíváncsiak, hogy a kismama által átvett doboz milyen holmikat rejt. A ma már nagymamakorú asszonyok között is sokan vannak, akik hálásak azért, hogy a gyermeket várók mondhatni természetes bizonytalanságát feloldotta egy kartondoboz, mely minden olyan holmit tartalmaz, amelyre egy újszülött ellátásánál szükség lehet.

Sok családnak a doboz nem anyagi értelemben bizonyul felbecsülhetetlen értékűnek: ezzel a juttatással a kismamák rengeteg időt is megspórolnak, melyet egyébként a babaholmik árának összehasonlításával és a felszerelések beszerzésével töltenének. Hiszen nem kell utánajárni, hogy mi kell a babának, mit hol lehet kapni, és mit hol lehet a legjobb áron megvásárolni. A doboz további előnye, hogy a tartalmát kitevő ruhaféléket a lányok és a fiúk is hordhatják, hiszen azok uniszexek.

A baba-doboz rövid története

Természetesen az évek során sokat változott, hogy mit is rejt a doboz. A 30-as és 40-es években még textilanyagok voltak benne, hiszen ekkortájt az anyák előszeretettel varrtak saját maguk születendő babájuk részére. A II. világháború alatt a pamut és flanel anyagfélékre a Védelmi Minisztériumnak is szüksége volt, így az anyagok egy részét papírlepedőkkel és ruhapólyával váltották ki. Az 1950-es években a készre varrt ruhák száma hirtelen megugrott a dobozok összetételében, majd a ’60-’70-es években ezeket már modern, rugalmas szövetekből állították elő.

A hálózsák például 1968-ban került a csomagba, a rákövetkező évben pedig felbukkant az eldobható pelenka is a doboz kínálatában. Ez utóbbi mondjuk nem sokáig kapott helyet benne: az ezredfordulón az eldobható pelenkák helyét a mosható pelenkák váltották fel környezetvédelmi okok miatt.Kikerültek a cumisüvegek és a cumik is a dobozból – inkább a szoptatást szerették volna propagálni. A döntésnek köszönhetően egyébként a szoptató anyák aránya ugrásszerűen meg is nőtt. Bekerült a pakkba a képeskönyv is azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltsék a kicsik kíváncsiságát a könyvek és később remélhetőleg az olvasás iránt is.


Mi van a dobozban?

Matrac, matracvédő, lepedő, paplanhuzat, takaró, hálózsák vagy horgolt takaró
A doboz maga a kiságy
Téli overáll, sapka, bélelt kesztyű és kiscsizma
Vékonyabb kapucnis overáll és horgolt overállok
Zoknik és kesztyűk, kötött sapka és símaszk
Bodyk, rugdalózók és leggings-ek uniszex színekben és mintákkal
Kapucnis törülköző, körömvágó olló, hajkefe, fogkefe, fürdővíz hőmérő,  popsikrém és fürdető rongy
Textilpelenkák és muszlindarabok
Képeskönyv és rágóka
Melltartóbetétek és gumióvszer

 

A doboz ma már szimbólum: az emberek közötti egyenlőség és a gyerekek fontosságának jelképe.



Ajánló
Kommentek
  1. Én